
B. KÁDÁR JUDIT (BUDAPEST)
Pszichológus; a Menetrend 1944 és a Csöndes megemlékezés szervezője
Szakmai és civil tevékenységét egyaránt a figyelmes jelenlét, az együttműködés és az emlékezés felelőssége jellemzi. Pszichológusként a gyermekek sokoldalú támogatását szolgáló szakmai csapatmunkát erősítette, civil szervezőként pedig több mint egy évtizede következetesen dolgozik a vidéki magyar zsidóság deportálásának emlékezetéért.
1994-től dolgozott pszichológusként, 2004 és 2009 között pedig a Váci Nevelési Tanácsadó intézményvezetője volt. Vezetése alatt logopédusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok és más szakemberek közösen keresték az egyes gyermekek támogatásának legjobb lehetőségeit.
2014-től – Hosszú Gyula történelemtanárral és másokkal – minden évben megszervezi a Menetrend 1944 című, több héten át tartó megemlékezéssorozatot a budapesti Szabadság téren. A program a vidéki zsidóság Auschwitz-Birkenauba indított első deportáló szerelvényeinek évfordulójától, május 14-étől a deportálások utolsó napjáig, július 9-éig követi az eseményeket. Kezdettől ő a szervezés egyik mozgatója, történészek, művészek, kántorok és holokauszttúlélők – köztük Fahidi Éva – meghívásának kezdeményezője volt.
A koronavírus-járvány idején, 2021-ben virtuális megemlékezéseket szervezett, amelyekhez külföldön élő túlélők is csatlakoztak. Csöndes megemlékezés néven közösségimédia-csoportot hozott létre, ahol minden évben május 14. és július 9. között napról napra, dokumentumokkal, képekkel és szövegekkel idézi fel a deportálások történetét. Ezzel a személyes és digitális emlékezés között teremt kapcsolatot, és széles közösséget von be a holokauszt történetének megismerésébe és továbbadásába.
Számomra a munkámban a legfontosabb – a jelölt írta
Hogy bármit teszek, ahhoz vezessen, hogy holnap jobban bánunk egymással, mint tegnap tettük. Társakkal és idegenekkel, szeretteinkkel és velünk szemben állókkal vagy azokkal, akiknek közömbösek vagyunk – és önmagunkkal. A pszichológus munka, a leendő vagy már gyakorló tanárok képzése és különös szenvedélyem, az interjúzás arra tanított, hogy ezt főként úgy érhetjük el, ha nyitottan és empatikusan figyelünk mások történetére. Egyes emberekére és embercsoportokéra egyaránt. Ha időt, teret és elkötelezett figyelmet adunk: reményt, hogy elmondhatják, és hogy az jó lesz.
Hosszú Gyula barátom kezdeményezésére és vezetésével 12 éve minden májustól júliusig „Csöndes megemlékezés” címmel felidézzük 1944 nyarát, a vidéki magyar zsidóság deportálását. Egy 20-30 fős hűséges kis csoport. Eleinte a deportálási napok mindegyikén ott voltunk a Szabadság tér egyik parkjában, minden este eggyel több emléktáblával, rajta az aznapi szerelvények kiinduló városával és az onnan elhurcoltak létszámadataival.
Az utóbbi években már csak a rendezvény sorozat nyitó és záró alkalmát rendezzük meg a parkban, a napok felidézése az interneten folyik, a Csöndes Megemlékezés nevű Facebook csoportban. A napok sorrendjében igyekszem az (akkori) Magyarország minden vármegyéjének településeiről leírni, hogy az onnan elhurcoltak mikor, hogyan, milyen gettókba, gyűjtőtáborokba kerültek deportálásuk előtt. Archív fotók, dokumentumok, visszaemlékezés részletek segítenek újramondani félbetört történeteket.
Hivatkozások
Kunt Gergely – Székely Juli – Vajda Júlia: Oldások és kötések. A soá materiális és virtuális emlékezetének összjátéka a Szabadság téren. 2000 folyóirat, 2017/2 :
https://ketezer.hu/2018/02/kunt-gergely-szekely-juli-vajda-julia-oldasok-es-kotesek/
