
Bíró Eszter (Budapest)
Énekesnő, előadóművész
Művészi és közéleti tevékenységében következetesen képviseli a kulturális sokszínűség, az elfogadás és az emberi méltóság értékeit. A magyarországi zsidó zenei örökséget nem lezárt hagyományként, hanem mai közösségi nyelvként közvetíti: koncertjein és önálló produkcióiban széles közönséghez viszi közel a zsidó folklór dallamait és történeteit.
Pályája során a Budapest Klezmer Band énekeseként, majd saját világzenei projektjeiben is hidat épített különböző kultúrák és nemzedékek között. Előadásmódja a hagyomány tiszteletét kortárs színpadi jelenléttel kapcsolja össze, és személyes hangon teszi átélhetővé a zsidó identitás sokféleségét.
Kiemelkedő vállalkozása a Szenes Hanna életét feldolgozó Hanna című előadás létrehozása. A produkció egy fiatal nő bátorságán, erkölcsi helytállásán és sorsán keresztül beszél a holokauszt emlékezetéről, a kirekesztés következményeiről és az emberi szabadság védelméről. A történelmi példát különösen a fiatalabb nemzedékek számára teszi személyessé és befogadhatóvá.
Gyermekeknek szóló zenei könyveivel az élményszerű tanulást és a zene megszerettetését szolgálja. Munkássága egyszerre őriz kulturális emlékezetet, erősíti a különböző identitások elfogadását és ösztönöz társadalmi párbeszédre. Művészi eszközökkel mutatja meg, hogy a hagyomány, az emberség és a másik ember iránti nyitottság egymást erősítő értékek.
Számomra a munkámban a legfontosabb – a jelölt írta
Szenvedéllyel munkálkodom a zsidó zene fennmaradásáért, megújulásáért és megismertetéséért a fiatalok és a zeneszerető közönség számára. Hiszem, hogy a zsidó kultúra bemutatása hidat építhet az emberek között, és csökkenti az előítéleteket.
Emellett hiszek az igényes, értéket közvetítő gyermekzenében.
Művészi tevékenységem középpontjában közel 20 éve a zsidó zenei tradíciók kortárs bemutatása áll, több lemezt, koncertet és színdarabot hoztam létre, 6 évig turnéztam a jiddis zene nagyköveteként.
Büszke vagyok a Lauder Iskolában elért eredményeimre, ahol 12 éve kezdtem el zsidó zenei projektjeimet. Először daltanítás formájában (egyik tanítványom, Himmler András azóta már a Szarvasi Tábor songleadere), majd a tanároknak szóló dalgyűjtemény-tananyagként (7 lemez 56 dallal), később Sirim kórussá alakulva táborral, klipekkel, koncertekkel, TV megjelenésekkel. A kezdetekkor 5 tagból álló kórus ma 30 tagú, a régi tanítványok visszajárnak. A Sirim közössége jelenleg 150 főből áll. A castingokon 40 gyerek méreti meg magát.
Fontos visszajelzés számomra, hogy több általános iskolában használják zenés gyerekkönyveimet, TV-sorozatomat a tananyag kiegészítéseként. A Varázscsepp Állami Gyermekotthonok tehetségkutatóját támogatom zsűritagként.
A Mazsihisz művészeti vezetőjeként létrehoztam 3 tematikus fesztivált, számos közösségi és jótékonysági programot.
