HORVÁTH-LINDBERG JUDIT (STOCKHOLM)
Nyugdíjas szociális szakember, civil aktivista
Horváth-Lindberg Judit a jótékonyságáról ismert szegedi Holtzer család leszármazottja, és életútjában tudatosan folytatja ennek a családi örökségnek a humanista hagyományát. 1943-ban született Budapesten, olyan családban, amelyet a vészkorszak üldöztetése és veszteségei közvetlenül érintettek. 1971 óta Svédországban él, ahol munkáját az elesettek, idősek, betegek, menekültek és más rászorulók segítésének szentelte. Pszichológiai, szociálantropológiai és filmszociológiai tanulmányokat folytatott, majd különböző segítő területeken dolgozott. Menekültekről írt, szociális projektek koordinátora volt, terápiás képzéseket tartott, és idősgondozási programot dolgozott ki, külön figyelmet fordítva a 65 év feletti nők helyzetére. Munkatársaival idősek számára információs központot is létrehozott. Tevékenységét Svédországban az Év Asszonya díjjal ismerték el.
A Raoul Wallenberg Academy aktivistája és a Young Courage-díj nagykövete. A Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesület egyik alapítója és alelnöke; közreműködésének köszönhetően az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának alapelveit népszerűsítő KOCKA projekt számos magyarországi intézménybe eljutott. 2023-ban Szegeden létrehozta a Holtzer–Horváth–Lindberg Alapítványt, amely a zsidó és nem zsidó együttélés helyi történetének feltárását, dokumentálását és oktatási bemutatását támogatja, továbbá ösztöndíjjal segíti a kisebbségi jogokkal foglalkozó hallgatókat.
Tevékenysége három várost és két országot kapcsol össze: Budapesten az emberi jogok és a civil kurázsi ügyét képviseli, Szegeden a helyi zsidó örökség feltárását támogatja, Stockholmban pedig évtizedek óta segítő szakmákban dolgozik.
Számomra a munkámban a legfontosabb – a jelölt írta
Ha valaki 1943. október 15-én születik, és egy évre rá, 1944. október 15-én még a „béke angyala” érkezik, majd néhány órával később besötétül a világ, annak az élete ajándék és felelősség egyszerre.
Már hatéves koromban ezt éreztem, amikor egyedüliként kértem, hogy zsidóságot tanulhassak. Ez 1949-ben történt, amikor ezért akár állását is elveszíthette volna Apám, aki mégis azt mondta: „Ha Judit zsidóságot akar tanulni, tanuljon.”
Családunk nem volt különösebben vallásos, de soha nem tagadtuk meg zsidó identitásunkat. Írásaimban már fiatalon foglalkoztam a holokauszt, a megmenekülés és családom történetével. Meghatározó örökséget kaptam: Anyámtól azt, hogy „vannak jó emberek és rossz emberek” minden nemzetben, és hogy emberségünk fontosabb minden különbségnél.
Egész életemben ezt próbáltam követni, akár a filmgyártásban dolgoztam Magyarországon, akár a menekülteket segítettem Svédországban. A múlt számomra nemcsak emlék, hanem útmutatás is. Nagyszüleimtől azt tanultam, hogy akinek lehetősége van rá, kötelessége segíteni másokon és visszaadni valamit a közösségnek.
Ezt az örökséget szeretném továbbadni. Ezért alapítottuk meg néhány társammal a Raoul Wallenberg Emberség Háza Egyesületet, valamint a Holtzer-Horváth-Lindberg Alapítványt. Célunk, hogy a következő generáció ne csak a holokauszt történetét ismerje meg, hanem megtanulja azt is, hogyan lehet gondolkodással, felelősségvállalással és civil kurázsival megelőzni a gyűlölet újbóli térnyerését.