
LOSÓ GYÖRGYNÉ MELINDA (BUDAPEST)
A kispesti Romák Felzárkóztatásáért Egyesület elnöke
Vidéki muzsikus cigány családból érkezett Budapestre, és fodrászként kapcsolódott be Kispest mindennapi életébe. Műhelye rövid idő alatt informális közösségi térré vált, közösségszervező munkája pedig fokozatosan túlnőtt üzletének keretein. Civil tevékenységét kenyérkereső munkája mellett, önkéntes alapon és erős lokálpatrióta elkötelezettséggel végzi.
2007-ben alapítója lett a kispesti Romák Felzárkóztatásáért Egyesületnek, amelynek ma is elnöke. Az egyesület a magyar, roma és zsidó családok egykori kispesti együttélésének emlékeit kutatja és mutatja be. Feltárják a kerület cigányzenészeinek, vendéglátóhelyeinek történetét, valamint a mintegy négyezer fős helyi zsidó közösség deportálásának eseményeit. Kutatásaik eredményeit önkormányzati támogatással kiadványokban jelentetik meg, bemutatóikat és beszélgetéseiket a helyi Szabó Ervin Könyvtárban tartják.
Az egyesület emlékhelyek és emléktáblák létrehozását is kezdeményezi. Közreműködésükkel lett Pege Aladár közterület névadója, emléktábla került a kispesti vasútállomásra a deportálás áldozatainak tiszteletére, valamint tábla őrzi a roma holokauszt vértanúinak emlékét. Évente emlékező zarándoklatot szerveznek az 1944-es tragédia helyszíneire.
Munkájában a roma és a zsidó emlékezet nem különálló történet, hanem Kispest közös múltjának része. Rendezvényei, kiadványai és emlékhelyei nemcsak a vészkorszak áldozataira emlékeztetnek, hanem a békeidők munkásainak, mestereinek és művészeinek nevét is visszaadják a helyi közösségnek. Tevékenységét 2013-ban Radnóti Miklós antirasszista díjjal ismerték el.
Számomra a munkámban a legfontosabb – a jelölt írta
Muzsikus cigány családban születtem, és egész életemet Kispesten éltem le. Fodrászként több mint ötven éve emberekkel foglalkozom, és megtanultam, hogy a bizalom, a figyelem és az egymás iránti tisztelet ugyanolyan fontos, mint a szakmai tudás. Mindig hittem abban, hogy nemcsak a saját életemért, hanem a közösségemért is felelősséggel tartozom.
Ezért végzem ezt a munkát: szeretném erősíteni a cigány és nem cigány emberek közötti párbeszédet, megőrizni közös történeteinket, és olyan értékeket átadni a fiatalabb generációknak, amelyek összekötnek bennünket. Fontos számomra, hogy méltó módon emlékezzünk múltunkra, büszkék legyünk gyökereinkre, és tegyünk egymásért egy elfogadóbb, emberségesebb közösségért. Hiszem, hogy arról nem tehetünk, hová születünk, de arról igen, hogy milyen emberekké válunk. Ez a meggyőződés ad erőt és motivációt a mindennapi munkámhoz.
Hivatkozások
Interjú Losó Györgyné Melindával
Ötven éve fodrászként dolgozik, de közben egy kulturális
Hajvágás közben közösséget épít - Losó Györgyné Melinda – Jóravalók https://youtu.be/dtV51dfQMOw
