
SZIKLAINÉ LENGYEL ZSÓFIA (BUDAPEST)
Történetmentő író, kommunikációs szakember, projektvezető
Hosszú évek óta önkéntesen és nagy személyes figyelemmel dolgozik holokauszt-túlélők, embermentők és családjaik történeteinek megőrzésén. A Történetmentő vállalkozás alapítójaként abból indul ki, hogy a történelem nemcsak tankönyvekben és levéltárakban, hanem a családok emlékezetében és hétköznapi tárgyaiban is jelen van.
2020-ban egyszemélyes önkéntes projektet indított, amelyben holokauszt-túlélőkkel és a Világ Igaza kitüntetéssel elismert embermentőkkel készített interjúkat. A beszélgetések során egyre több család ajánlott újabb megszólalókat, így jött létre a 88 történet ’44-ből című kötet. A könyv nyolcvan túlélői történetet és nyolc embermentői visszaemlékezést közöl, hétköznapi tárgyakhoz kapcsolódó emlékeken keresztül mutatva be a munkaszolgálat, a gettósítás, a deportálás, a koncentrációs táborok, a nyilas uralom és Budapest ostromának tapasztalatait. A személyes elbeszéléseket családi fényképek és mintegy háromszáz fogalmat tartalmazó magyarázó tár egészíti ki. A könyvön túl számos életútinterjút készített, és az EMEMA Alapítvány munkáját is rendszeresen támogatja.
Munkája olyan időszakban menti meg a tanúságtételeket, amikor a túlélők nemzedékének személyes hangja egyre ritkábban hallható közvetlenül. Interjúi a történelmi tényeket emberi arcokkal, tárgyakkal, félelmekkel és döntésekkel kapcsolják össze. A személyes emlékezet közérthető továbbadásával a következő nemzedékek számára is hozzáférhetővé teszi azt a kérdést, miként lehetett túlélni, segíteni és emberségesnek maradni az embertelenség idején.
Számomra a munkámban a legfontosabb – a jelölt írta
Történetmentőként élet- és családtörténeteket jegyzek le. Vallom, hogy minden életút értékes és méltó arra, hogy az utókornak megőrizzük.
A díjra a 88 történet '44-ből című könyvem, ill. a holokauszt emlékezetét ápoló önkéntességem miatt jelölhettek. Amikor diákok kísérőjeként először hallhattam személyesen, túlélőktől a történetüket, eldöntöttem, hogy krónikásként ezt sok más embernek "kell" továbbadnom. Főleg fiataloknak és azoknak, akik távol tartják magukat e témától, hogy megismerjék, mi történt a számokon és a történelemkönyvek száraz betűjén túl a vészkorszakban, és megértsék, hova vezethet a kirekesztés, a gyűlölet akár ma is. A könyvhöz 46 túlélővel és az utolsó 5, akkor élő magyarországi Világ Igaza címmel kitüntetett embermentővel beszélgettem. Kiemeltem 80+8 tárgyat, s köré építettem a tudatosan rövid, személyes epizódokat. A befogadást Fogalomtár segíti, amelyet azért állítottam össze, hogy az olvasók minden árnyalatát megértsék ezeknek a "sűrített történelemkonzerveknek".
A történetek gyűjtését azóta is folytatom, több online felületen is jelentek meg általam lejegyzett igaz történetek. Önkéntesként (Élet Menete, ill. Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány) sok idős emberrel tartom a kapcsolatot, 2024-ben 21 túlélőt kísérhettem el Auschwitzba. Tartok bemutatókat (olykor túlélőkkel), próbálok pályázni, mert szeretném sok iskolába eljuttatni a könyvet és az üzenetetét abban a reményben, hogy a történelem örökre történelem marad.
